HTML

Csámborgó

csámborgásaimról

Friss topikok

2009.10.04. 08:19 B à la Brown

Séta az egri Barkóczy utcán (2)

egy egri utcákat bemutató sorozatom fut február óta a "Belváros" című egri programmagzainban. nem rakom őket fel a neccre, de ízelítőül, meg azoknak akik nem egriek, az októberi barkóczy utca északi végét bemutató részt most felpakolom:) akinek egyébként bármilyen művelődéstörténeti sztorija van egri utcákhoz, házakhoz, épületekhez kapcsolódóan, nosza kommenben ossza azt meg, előre is köszönöm

 

Barkóczy utca II.
 
A buszpályaudvarral szembeni park déli részét az 1998-ban épült Kereskedelmi és Hitelbank zárja le, míg a keleti részét egy iskola: az Eszterházy Károly Főiskola Gyakorló Általános Iskolája és Gimnáziuma, régebbi rövid nevén a „kettes iskola” (Barkóczy utca 5-ös szám). Az épület a szombathelyi építészcsaládból származó Wälder Gyula (1884-1944) tervei szerint, Márkus Béla és Márkus János építészmérnökök kivitelezésében 1926-1928 között épült. 1928. szeptember 10-én ünnepélyes keretek között vonult be az új Állami Polgári Fiú és Leányiskolába a tantestület, valamint a 372 főnyi ifjúság. A háború idején hadikórház működött az épületben, majd 1949-től gyakorlóiskola lett, 1992 óta gimnáziumi tagozattal. A sárga homlokzat szervesen kapcsolódik a Barkóczy utca 7-es számú (régen Beloiannisz u. 1-3. szám) kétemeletes neobarokk palotához, melyben az 1940-es években a Pénzügyigazgatóság székelt, később a megyei pártlap, a Népújság költözött ide, melynek mai utódja, a Heves Megyei Hírlap 2008 nyaráig az épületben működött. Egykori főszerkesztői közül Gyurkó Géza neve érdemel említést. Ugyancsak a Barkóczy utca 7-es szám alatt működik jelenleg is a Heves Megyei illetve az Egri Körzeti Földhivatal. Ez utóbbiban dolgozik osztályvezetőként Csarnó Ákos, a Kerekes Band brácsása! Visszatérve a páros oldalra a DOMUS bútoráruház épületének (Barkóczy utca 4-es szám) helyén állt egykoron az Arany Szőlőhöz címzett vendéglő és mulató; Csiffáry Gergely szerint itt tartották 1887. november 13-án azt az általános választójogot követelő gyűlést, melyen 60-70 főnyi iparos vett részt. A Barkóczy és a Bródy utcák találkozásánál (Barkóczy 8.) a sarokház érdekessége, hogy ez a ház volt 1983-ban az év lakóháza. A dr. Nagy János utca sarkán áll a kétemeletes Barkóczy 9-es számú ház (Generali Providencia), mellette, immár a Rózsa Károly utca sarkán áll a Barkóczy 11-es számú (korábban Beloiannisz 7.) négyemeletes panelépület. Helyén egykor egy szép régi földszintes barokk ház állt, ezt azonban sajnos 1974-ben lebontották. Maga a ház egyébként 1782-től Sőtér Antal postamesteré, 1810-12 között Lachmann József kereskedőé, 1812-től Páczány János városi tanácsnoké volt. Eger város 1861-ben óvoda céljára megvásárolta a házat, melyen még tábla is volt: „Eger legrégibb óvodája alapítva 1861” Ez a tábla eltűnt, viszont Alsó-Károlyváros fertálymesterei az Egri Városszépítő Egyesülettel karöltve 2005-ben pótolták az emléktáblát, melyet 2005. július 30-án avattak fel. A tábla szövege: „Ezen a helyen állt és működött 1887-től Eger első alapítványi óvodája. Alsó-Károlyváros fertálymesterei kérésére az Egri Városszépítő Egyesület.” Továbbhaladva a hajdani óvodától a Rózsa Károly utca sarkán áll a Hanyisz-Mártonffy-ház. Hajdan Beloiannisz utca 9-es volt a számozása, ma a Rózsa Károly utcához tartozik. Barkóczy utcai frontja is tartogat azonban egy művészettörténeti érdekességet: itt lakott egykoron Kövér Gyula, a verpeléti születésű (1883) festőművész: Kövér Gyula 1893-1901 között Egerben volt gimnazista, festészeti tanulmányait pedig Budapesten, majd Münchenben Peter Halm rézkarciskolájában és Párizsban Henri Martinnál végezte; kiállításai voltak Párizsban, Rómában, Madridban és több más európai nagyvárosban. Sebestyény Sándor szerint A kis pást című olajfestménye, a Kelet-Galícia című ceruzarajza, a Kertrészlet és a Nyitva van a legényszobám ajtaja című alkotásai egri családok tulajdonában vannak.

Szólj hozzá!

Címkék: eger barkóczy utca


A bejegyzés trackback címe:

https://belabarna.blog.hu/api/trackback/id/tr621426213

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása