HTML

Csámborgó

csámborgásaimról

Friss topikok

2008.12.04. 18:13 B à la Brown

Barbár lányok

a szép és okos nikodémiai szent borbála (i.sz. 306 körül) története merő horror. a bányászok, tüzérek, várak, harangöntők és építőmesterek későbbi védőszentjének apja, egy dioscuros nevű pogány úr ugyanis kegyetlen perverziókban részesítette: évekig például egy félreeső toronyba záratta (ezért a toronnyal való ábrázolás). az apja aztán véresre szaggatta bőrét, majd levágatta melleit. az már csak hab a tortán, hogy maximianus császár égő fáklyát dobott az arcába, ezt követően korbácsütésekkel kísérve, meztelenül vitték végig az úton. atyja végül egy karddal levágta a fejét. igaz, ezért meg is bűnhődött: egy villám agyonütötte, s csak egy marék hamu maradt a barbár apából. ezen momentum miatt lett a hegymászók védőszentje is szent borbála, akiket útjaikon vihar és villámcsapás veszélye fenyeget. szóval ezzel a történettel köszöntöm a borbálákat és a barbarákat. legeslegelőször lányomat, barna borbálát. aztán köszöntöm székesfehérvárott a zsubrovkaivó somorjai barbarát, egykori kedvenc fotósomat, és köszöntöm a szépséges vámosi barbarát is egercityben. szintén köszöntöm az egri tóth és iglódi barbarákat, valamint a bükki nemzeti parknál dolgozó bíró barbarát. aztán volt és jelenlegi főiskolás tanítványaim (rajczi, baranyi, tajti, bartus, kőrösi, láng, szabó, kiss, mag, és fekete barbara) is innen üdvözlöm, de felrémlik az egri sétálóutcáról még feleségem volt tanítványa, tasi barbara is, no meg gólya borbála, és persze innen köszöntjük csizmadia borbálát is. az egyik képen somorjai barbarát fotóztam nemrég a magas-tátrában, a másikon pedig vámosi barbara egy pár évvel ezelőtti képen

 

1 komment


A bejegyzés trackback címe:

https://belabarna.blog.hu/api/trackback/id/tr26804477

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bee1005 2008.12.05. 13:14:06

Köszönjük szépen! A horroros indítás ellenére ez igen személyes volt. :D
Kiss Barbi