HTML

Csámborgó

csámborgásaimról

Friss topikok

2009.03.10. 01:33 B à la Brown

Felolvasószínház a Nemzeti Ünnepen

kaptam ma csengétől egy sajtóanyagot, közlöm blogomban, mintegy programajánlóként, asszem a legideálisabb megünneplése március 15-nek:

"A Nemzeti Ünnep alkalmából Petőfi Sándor: Az apostol című művét mutatja be a Gárdonyi Géza Színház március 15-én este 7 órától.

Csizmadia Tibor, az egri társulat igazgató-főrendezője már régóta tervezi a bemutatót. - Szeretném, hogy a szöveg érvényesüljön, azok a költői képek, amiket Petőfi megfogalmazott. Ezért választottam a felolvasó formát. Nem egy klasszikus színházi előadásra készülünk, hanem a mű felolvasása mellett kivetítőn idézzük meg a kort és a költő szellemét. Mindezt a színház művészei közül Bozó Andreával, Görög Lászlóval, Járó Zsuzsával, Kaszás Gergővel és Mészáros Mátéval. Évekkel ezelőtt Kaszás Attilával már „bemutattuk” ezt a Magyar Rádióban. Akkor is éreztem, mennyi mondanivalója van, milyen nagyformátumú ez a mű. Az apostol Petőfi leghosszabb költeménye. 1848-ban írta, a júniusi szabadszállási országgyűlési követválasztás kudarca után. Ebben foglalja össze megváltozott politikai és társadalmi nézeteit."

 

 

Szólj hozzá!

Címkék: petőfi nemzeti ünnep apostol csizmadia tibor


A bejegyzés trackback címe:

https://belabarna.blog.hu/api/trackback/id/tr24992777

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.