HTML

Csámborgó

csámborgásaimról

Friss topikok

2009.04.12. 17:35 B à la Brown

Nemes Nagy Zoltán Borneóról vetített

van egy hihetetlen figura, nemes nagy zoltán, aki élt már néhány arab országban és élt svédországban is, rengeteg helyét becsámborogta a világnak, jelenleg pedig az eupolisz iroda túravezetője (www.eupolisz.hu). pár hónappal ezelőtt meghívtam egerbe az ekmk-ba (egri kulturális és művészeti központ), hogy tartson április 8-án egy előadást borneóról. az előadás és a képek is profi volt, egy ilyen után bizsereg az ember talpa, hogy na, indulni kéne, menni kéne, bele a világba.

zoli egyébként túravezetőként így mutatkozik be az eupolisz honlapján:

"Erdélyben születtem, hegyek és erdők között. Ez alapvetően meghatározta a mai napig a természethez kötődő kapcsolatom. 1990 óta élek Budapesten, az ELTE biológia-földrajz szakán végeztem, pár évet pedagógusként dolgoztam majd a filmiparban próbáltam szerencset. Elég hamar rájöttem, hogy bár különleges, de a rohanó életmódot nem nekem találták ki, ezért - kamatoztatva biológus ismereteim – hüllőkkel es kétéltűekkel kezdtem foglalkozni. Ekkor kezdődtek a külföldi utazásaim, amelyek során megtapasztaltam, milyen élmény idegen tájakat, embereket, kultúrákat megismerni és összehasonlítani az otthonnal. Mai napig azt vallom, hogy három dolog volt eddig, ami alapvetően alakította az életem: hogy meg tanultam írni, olvasni, és utazhattam. 2001-ben Svédországba költöztem, ahol tengerbiológus szakra jártam, majd elvegeztem egy svéd-angol túravezetői tanfolyamot, ahol komoly elméleti es gyakorlati képzést kaptunk különböző outdoor sportokból. Pár évig túrákat vezettem Skandináviában es cégeknek csapatépítő tréningeket tartottam, 2006-ban úgy döntöttem, hogy hazaköltözöm Budapestre, és megpróbálom itthon kamatoztatni a külföldön szerzett tudást és tapasztalatot. Kedvenc időtöltésem a túrázáson kívül a fotózás, egy foto kurzus elvégzése után szabadúszó fotósként is tevékenykedem, képeim több nemzetközi magazinban is megjelentek. A gyerek és természetfotózás az, ami igazan közel áll a szívemhez. Kedvenc helyem Délkelet-Ázsia, az itt elő emberek életmódja es mentalitása áll hozzám a legközelebb. Nagyon helytállónak tartom azt a buddhista mondást, mely szerint: a Buddha bennunk ma. Saját magunkban, magunknak kell megtalálnunk a boldogulást, a belső békét ahhoz, hogy megtaláljuk helyünket a világban. Jelenleg Malajziában dolgozom a Tioman nevű szigeten, tengeri kajakozást oktatok egy nemzetközi iskola diakjainak."

 

 

Szólj hozzá!

Címkék: világjáró klub borneó nemes nagy zoltán ekmk eupolisz


A bejegyzés trackback címe:

https://belabarna.blog.hu/api/trackback/id/tr771061212

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.