HTML

Csámborgó

csámborgásaimról

Friss topikok

2009.11.20. 23:13 B à la Brown

Reika - avagy tanarak üdvözlete modell tanítvány által

kissferi, nagyandris és barázcsaba üdvözölnek - adta át egy tanítványom az egyik főiskolai órám után régi tanárkollégáim üdvözletét. a wigner kollégiumban dolgoztunk együtt egykoron, jó emlékek fűznek hozzájuk, s jól esett üdvözletük s hogy 10 év után sem feledtek, pedig csak egy évet dolgoztam ott.

az üdvözletet elsőéves hallgatóm adta át, aki amellett hogy mindig figyel és jegyzetel órámon, érdeklődő is, azonkívül meg modellként is dolgozik. kedves lány, ám a napokban érte egy kis támadás. az egyik közösségi portálon elkezdte egy csaj fikázni hogy így ronda meg úgy gáz. namármost reika nem szorul a védelmemre, egyvalamit azonban hozzáfűznék a vitához. bár ugye a portál nyilvános, és hozzá is lehet szólni a képekhez, de van egy de. és ezt egy hasonlattal próbáltam megvilágítani: lehet hogy nincs igazam, de az utca is nyilvános tér, szólhatok emberekhez, de az emberi illem mégis azt diktálja, hogy attól, hogy lehetőségem van rá, még nem megyek oda mondjuk a sétálóutcán azokhoz az emberekhez, akik nem tetszenek, hogy bocs, de gáz a fejed, vagy elnézést hölgyem, ön nagyon csúnya. mert azt úgy hívnák, hogy zaklatás...

 reika amúgy szerintem szép. de döntsék el az olvasók, itt három fotó róla

Szólj hozzá!

Címkék: nagy andrás kiss ferenc reika baráz csaba


A bejegyzés trackback címe:

https://belabarna.blog.hu/api/trackback/id/tr141540883

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.