HTML

Csámborgó

csámborgásaimról

Friss topikok

2010.01.27. 14:05 B à la Brown

Egy tanítványom Belgiumban

 

csütörtökön, meg szombaton, meg most kedden is szigorlatoztattam. de nem is ez az érdekes, hanem hogy szigorlatozott egy tanítványom (kovács miklós), akitől még decemberben kértem, hogy írjon egy-két oldalt belgiumi élményeiről. megtette. én meg érdemesnek találom, s kiteszem ide hétközepi olvasnivalónak:)

 

Négy hónap Belgiumban
 
Egy szűk félévet, egész pontosan négy hónapot voltunk kinn. Augusztus végén mentünk. Amikor beültünk a kocsiba, még papucsos idő volt, mire odaértünk, már nem annyira. Egy levegővételre azért messze van, a barátnőm pedig nem vezet, ezért egy pár órát aludtam egy német benzinkúton, de végül is Pesttől számítva szűk egy nap alatt kint voltunk, és csak egyszer tévedtünk el. Az utolsó két óra azzal telt, hogy Torhoutban megtaláljuk, hol fogunk lakni a következő négy hónapban. Ez egy kisváros körülbelül húsz kilométerre Genttől, szűk másfél órára Brüsszeltől – nagyon nyugodt. Azért azzal meggyűlt a bajunk, hogy felkutassuk a Lindenstraat 1-es számot, főleg, hogy mint utóbb kiderült, a városhatáron kívül van.
Azután én egy hétig nagyjából minden lefekvés után azzal álmodtam, hogy megyek az autópályán, ezért minden látogatónak ajánlom a repülőt, vagy hogy váltva vezessen valakivel. Elég hamar megtanultuk a háziaktól, hogy bár tényleg nem sokkal van hidegebb mint otthon, és hiába nem látott havat még a 7 éves unokájuk, azért fel kell öltözni. Ha belga vagy, nem muszáj, sőt, működik még novemberben is a rövidnadrág meg a miniszoknya harisnyával, de a magyar ember valahogy mindig fázik.

 

Torhout kicsi és nagyon barátságos, biciklivel 10-15 perc alatt bárhonnan oda lehet érni bárhová. Mint a legtöbb belga települést, ezt is körülbelül 5 perc választja el a legközelebbi autópályától, ahonnan letérve a látvány vegyes érzelmeket keltett bennünk: az idilli szántóföldeket és később a két szintnél sehol sem magasabb épületeket látva sejtettük, hogy itt nem várnak minket nagyvárosi élmények vagy pezsgő éjszakai diákélet, viszont nem is ezért mentünk. Már az Erasmus-jelentkezésünket is úgy adtuk be, hogy teljesen mindegy hova, csak menjünk, lássunk világot, és ebből a szempontból Belgium ideális: kicsi és nagyon közel van minden, többek között Franciaország, Hollandia és Luxemburg, valamint ugye Nagy-Britannia is, bár oda sajnos már nem jutottunk el.
A körülbelül fél Eger méretű, húszezer lakosú Torhout Flandria nyugati részén fekszik, közel a tengerhez, a francia határhoz és Belgium szerintem legszebb városához, Brugge-höz. Brugge-zsel kapcsolatban igen könnyű a mértéktelen vakszerelmes áradozás csapdájába esni, de megnyugtató, hogy még a közvetlen szomszédban lakó torhoutiak is gyakran csillogó szemmel és elmerengő mosollyal beszélnek arról, hogy századjára is milyen elbűvölő az a város. Az ilyen városok elkerülhetetlen „negatívuma”, hogy nagyon sok a turista; itt találkoztunk a legtöbb magyarral – szinte minden utunkon hallhattunk ott magyar szót, és nemcsak egymástól. Brugge a klasszikus flamand meseváros, csatornákkal, gyönyörű épületekkel, lovaskocsikkal, utcai zenészekkel, hangulatos kávézókkal és tóparti vadkacsaetetős andalgásokkal. Hogy elkerüljem a további rózsaszín hangulatfestést, inkább csak ajánlom mindenkinek, hogy legalább egyszer az életében látogasson el oda, ha Belgiumban jár – szerintem sokkal nagyobb élményt nyújt, mint a számomra kissé arctalan Brüsszel.

 

Biztosan az idő és a mélyebb tájékozódás hiánya az oka részemről, hogy Brüsszel számomra túl sok érdekességet nem kínált. Szervezett iskolai programként látogattuk meg az Európa Parlamentet, amelynek még az aktuális ülésére is betekinthettünk egy negyedórára. A hely építészetileg kevésbé izgalmas, fordítóként azonban annál érdekesebbnek találtam a parlamenti ülést: mindenki mellett van egy fejhallgató és egy kapcsoló, amivel válthat, hogy milyen nyelven szeretné hallgatni az éppen megszólaló politikus beszédét. Igen, magyarul is. Tudom, hogy egy ilyen jelentőségű intézménynél ez a technika alapvető és elkerülhetetlen, és e nélkül nehézkes lenne a Nagy Európai Párbeszéd, viszont döbbenetes volt élőben megtapasztalni egy ilyen rendszer működését. A nagyjából kör alakú teremben a felső szinten hatalmas sötétített üvegablakok mögött voltak az egyes nyelvek „stúdiói”, ahol láthatatlanul dolgoztak a kommunikációs gépezet apró fogaskerekei: a sok-sok nyilvánvalóan borzasztó profi, a hangjukból ítélve közepesen unott szinkrontolmács.

 

Többször voltunk még az igen közeli tengerparti szórakozó-üdülővárosban, Oostende-ben. Itt az igen szennyezett és hosszú tengerpart mellett eléggé egysíkú és szürke üdülőépületek húzódnak, egy-egy hangulatosabb utcával megtörve. A legérdekesebb azonban a november környékén a város kisebb-nagyobb terein felhúzott ideiglenes vidámpark volt. Egészen sokkoló, ahogy a méltóságteljes neogótikus templomtól körülbelül húsz méterre már ott van a ringlispíl, és üvölt a Hollandiához hasonlóan Belgiumban is nagy hagyományokkal rendelkező primitív, búcsúhangulatú hardcore. A vidámpark különböző helyszínei-játékai legalább 5-6 teret elfoglaltak, az embernek az átlagosnál gyengébb helyismeret mellett az volt az érzése, hogy akárhová megy, mindig ugyanoda jut vissza, a búcsúnak se eleje, se vége. Ugyanitt a templom mellett egy másik időpontban, ha jól emlékszem a Mindenszentek kapcsán egy elég sötét hangulatú, semmihez nem hasonlítható, monumentális, egyszerre szórakoztató és rémisztő utcai fesztivál-performansz-ceremónia volt, rengeteg tűzeffektussal, óriás bogaraknak beöltözött emberekkel és gólyalábas szörnyekkel, akik nem egy elkülönített „színpadon” mutatták be magukat, hanem baljósan mászkáltak a tömegben, látszólag nem törődve azzal, kiben buknak fel vagy kit taposnak agyon. Ez tovább erősítette a belgákról kialakult nehezen megfogalmazható sztereotípiánkat, miszerint olyan rejtélyesen, de egyébként barátságosan fura, különc figurák.

 

A flamand nyelv egyébként csaknem megegyezik a hollanddal, de azért a büszke Flandriában külön nyelvnek tekintik. Talán annyi lehet a különbség a két nyelv közt, mint a brit és az amerikai angol között. A legtöbb belga legalábbis megérteti magát angolul is, a fiataloknál ez főleg alapvető, sokan beszélik az (egyik) másik hivatalos nyelvet, a franciát – bár nem szívesen, húzódik némi feszültség a francia anyanyelvű déli vallonok és a flamandok között. Emellett a német is hivatalos nyelv, a bő hetvenezres német nyelvű közösség kedvéért.

 

Amikor elújságoltam szegény Lehoczki Gergő barátomnak, hogy Belgiumba fogok menni, ő azt kérdezte: – Miért, mi van ott? Hupikék Törpikék meg Pisilő kisfiú? – Meg sör – feleltem. Bár próbálkoztam én a borral minden irányból és minőségben, valamilyen genetikai hiba folytán hűséges sörös maradtam. Belgiumban szerencsére igen alapos terepgyakorlatot lehetett végezni ezen a területen. A tipikus belgasör egy külön világ, egyesek szerint egy külön ital; nos, valóban nem sok köze van az itthon elterjedt, főleg a német hagyományokat követő sörhöz. Az itthon is jól ismert belga sör, az egyébként megbízhatóan közepes Stella Artois a legkevésbé sem tükrözi azt, amit a belgák isznak. Ezen kívül csak egy-két ehhez hasonló, felőlünk nézve „hagyományos”, pilzeni jellegű világos sör van Belgiumban – az egyik az erőteljes hazai marketinggel működő Jupiler, amelynek a logója a magyar Borsodihoz hasonlóan minden második kocsma fölött megtalálható, vagy a szerintem még finomabb Maes vagy a Palm. A különlegességek azonban még csak most kezdődnek.

 

Belgiumban a kommerszebb sörök közé tartozik a téma iránt érdeklődők által valószínűleg itthon is ismert és akár az itthoni hipermarketekben is kapható Leffe és a hasonló ízvilágú, szintén tökéletes Grimbergen. A belgasör itt kezdődik, és megkockáztatom, hogy a Leffével is végződik. Ezek az itthoninál kisebb (0,33 l-es) kiszerelésű, cserébe viszont jóval erősebb (6-8%-os) és karakteresebb italok. A sárga (világos) és barna (lelövöm a poént: barna) Leffe mellett ott van piros, kék és bordó címkés is, összesen legalább hét fajta, úgyhogy lehet kóstolgatni – aki vevő az eredetire, az egyikben sem fog csalódni. A 9%-os kék Lefféből már két kisüveg után is könnyen mosolygóssá válik az ember. Érdemes azonban kipróbálni minél többet, a kínálat nagyon változatos, személyes kedvencem a beszédes nevű és ehhez méltó designú, elég vad fűszerezésű Delirium Tremens.

 

Bár inkább vagyok a sör, mint a csokoládé elkötelezett híve, a belga csoki mellett nehéz elmenni, biztos vagyok benne, hogy a négy hónap alatt több csokit ettem, mint azóta két év alatt összesen. Ez persze a barátnőm kondicionálásának is köszönhető.
Ahogy említettem, utazás tekintetében szerencsés helyzetben voltunk, három főváros is párórányi autóútra volt, úgyhogy 1-1 napra meglátogattuk Amszterdamot, Párizst és Luxembourgot is. Pénz és ismerős híján sajnos sehol sem szálltunk meg és töltöttünk több napot, ezért ezek tényleg csak villámlátogatások voltak, GPS, komolyan átgondolt útiterv és helyismeret hiányában sokszor kalandos eltévedésekkel. Ha jól emlékszem, csak az amszterdami túrán ment minden gördülékenyen. Természetesen egy nap iszonyú kevés, de a három város közül Amszterdam volt rám a legnagyobb hatással – szerencsére azóta sikerült ide visszatérni több napra is. Amszterdamban éreztem azt leginkább, hogy egy város mennyire jelen tud lenni a lakók és a látogatók életében, mennyire képes pezsegni és lépten-nyomon nyújtani valamit, szórakoztatni, és most nem csak a coffeeshopokra gondolok, vagy a lányokra a kirakatban.

 

Nyilvánvaló, hogy Párizsban egy nap alatt még a felszínt sem nagyon lehet karcolgatni, úgyhogy a rend kedvéért teljesítettük a kötelességünket: körülbelül 3 óra nagyon-nagyon stresszes parkolókeresés és egy Szajna-parti séta után felmentünk a tornyon, ameddig fel lehetett. A látványt leírni nem lehet, ezért inkább mást mesélek: a legfelső (látogatható) szinten majdnem a fejünkre esett egy mobiltelefon. Elég valószínűtlennek tartottuk, hogy egy repülőgépből vagy egy madár csőréből esett volna ki, de hamarosan magyarázatot kaptunk: a szintek maguk is kétszintesek, és a felső szint „galériájából” esett ki valamelyik szláv nép fiának a kezéből/zsebéből, és meglepő módon működőképes maradt. Ha már ilyen strapabíró, én szívesen megtartottam volna, de a barátnőm hamar lenyomozta a tulajdonost, úgyhogy végül becsületesek maradtunk.
Lehet, hogy Torhout nem a diákélet fellegvára, de bátran ajánlom mindenkinek, aki szeretne Belgiumban eltölteni egy nyugodt félévet Erasmus-ösztöndíjjal, aki szeretne több legyet ütni egy csapásra és több országot is meglátogatni, valamint annak, aki szereti a jó söröket és csokikat.
 
Kovács Miklós

1 komment

Címkék: belgium kovács miklós


A bejegyzés trackback címe:

https://belabarna.blog.hu/api/trackback/id/tr221706452

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

NickelADeón 2010.01.27. 15:37:48

Hiányolom a cikkből a megállapítást, mely szerint merre van Belgiumban észak! :)