napersze, csomó minden idegesít svájcban. túlkocka, túlszervezett, stb. de ugyanakkor azért sok szerethető is van benne. anélkül, hogy közhelyszámlálásba kezdenék, szeretem például parasztosságát. hogy pár frank apróért az elegáns lugánó főterén lehet puliszkát (polentát) kapni, hogy nem szégyellik, hogy ők állatot is tartanak, szeretem vonatjaikat, azt, hogy... és persze a természet: tavak, hegyek, erdők, fák, hegyek, pálmák. ez utóbbik ticino kantonban, ahol négy túranap alatt qrvasokat gyalogolva kilométernyi szinteket barangoltunk be a kopár hegyektől a zöldellő pálmafás tópartokig, és igen, szeretem azt, hogy találtam egy olasz-svájci falut, ami 30 évvel ezelőtti szülőfalumra emlékeztetett szieszta idején, ahol csak a kisboltban beszélget két eladó, aki semmilyen idegen nyelvet nem beszél, és a laktózérzékeny élénken tiltakozik a milyen sajtot ajánl kérdésre, errre odahív egy mélybarna csajt, aki a helyi sajtot találja persze a legjobbnak, ő ezt szereti na. szeretem svájcban azt, hogy a tilsiti sajt mellé el tudok majszolni egy cseresznyelikőrös-marcipános lindt csokit, s még magammal is elhitetem, hogy ez talál. napersze, teszvesz-országban hajóztunk is a lugánói tavon. ja és a lugánói tó partján simán leszólított két argentin piszi. naéspersze söröztünk is svájcban, szentgalleni lövőset, hogy a magyarok nyilaitól ments meg uram minket. napersze.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.