HTML

Csámborgó

csámborgásaimról

Friss topikok

2009.02.28. 08:09 B à la Brown

Muzulmán vallású egri tanácsnok

nézem az egri tévén eger megyei jogú város közgyűlését, s nem lepődöm meg, felelős emberek nem nagyon viselkednek különbül, mint fiam és csoporttársai az oviban. néha van egy-egy jó pillanatuk, ennek köszönhető például, hogy a közgyűlés elfogadta a város idei 15,3 milliárdos költségvetését. és hogy maradjunk az ovodás hasonlatnál, a közgyűlés vízi gyula indítványát nem fogadta el, ez ugyanis a képviselők tiszteletdíjának csökkentésére vonatkozott. olyan ez, mintha zsuzsa néni és bia néni megszavaztatná az ovisokat, hogy innentől kezdve kevesebb játékkal kevesebbet játszunk.

node nem ez volt a közgyűlés nekem legjobban tetsző pillanata, hanem amikor a munkában jogosan megéhezett képviselők egyike, császár zoltán (a szépasszonyvölgy-felelőse) felszólalt, és arról értekezett, hogy mivel torkos csütörtök van, és ő nagyon éhes, tartsanak szünetet és menjenek enni. szeleczki jános (FIDESZ) alpolgármester erre azt válaszolta, hogy ő úgy tudja császár keresztény, tehát ilyenkor böjtölni kell, úgyhogy azt kéri: még várjon egy kicsit. a tévében már mikrofontól távolabb, de lehetett hallani, hogy összevitatkoztak a böjt mibenlétéről, császár zoltán pedig méltatlankodva mondta, hogy persze, én muzulmán vagyok.

ha már itt tartunk, a katolikus naptárban a virágvasárnap előtti negyvenedik nap hamvazószerda, ami 2009-ben február 25-ére esett, a közgyűlés pedig másnap volt. ha császár valóban muzulmán, akkor valóban torkoskodhat, mert a muzulmán böjt, a ramadán kezdete a hidzsra naptár kilencedik hónapjának első napja, ami bizony idén augusztus 20-ra esik:)))

a közgyűlésről egyébként az egyik hetilapot volt tanítványom, pócsik attila tudósította, most látom csak, hogy ő is megemlítette a torkos csütörtökös esetet is:

http://www.egriszin.hu/?c=cikk&id=3130

a poszthoz csatolt két képet is ő fotózta, az egyik képen császár zoltán népszavát olvas ebéd helyett, a másikon szeleczki jános közgyűlést vezet:)

 

 

 

 

 

 

Szólj hozzá!

Címkék: torkos csütörtök böjt egri közgyűlés császár zoltán


A bejegyzés trackback címe:

https://belabarna.blog.hu/api/trackback/id/tr39971041

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása