HTML

Csámborgó

csámborgásaimról

Friss topikok

2009.11.20. 23:24 B à la Brown

Képeslap Koppenhágából

egy barátomtól tegnap kaptunk képeslapot koppenhágából, egy kollégám (dr. buzinkay géza) pedig tegnap repült koppenhágába. ha már véletlenek ugye nincsenek, talán véletlenhalmozódások, s a sors így akarta, akkor legyen egy bejegyzés koppenhágáról. én már voltam vagy négyszer-ötször a városban, mostanában nem tervezem, de azért jó helyként emlékszem vissza rá. de most én annyira nem vagyok érdekes, mellékelem a poszthoz a barátom által küldött képeslapot, s galád módon rövid e-mailben küldött vázaltát is felteszem a városról.

innentől idézet:

"Hajnali órákban (reggel 4.00) indulás Szegedről Budapestre. Az autót a Fedett Parkolóban hagytuk, 3 napra 4900 forintért. Ebben benne van a transzfer oda-vissza a reptérre. Ez egy jó ár, a kiszolgálás pedig teljesen korrekt. A parkoló egyébként őrzött. Bátran javasoljuk igénybevételét, ha Budapest a kiindulási hely.

A reptér már más tapasztalat. Kaotikus az ellenőrzés, szinte az utolsó pillanatban sikerült átjutni rajta. A persze már ráadás volt, hogy előzetes tájékoztatás nélkül a továbbiakban a buszon várakoztunk majd kb. 30 perc késéssel indultunk csak el.

A hozzáállást tapasztalva azt kell, hogy mondjuk pozitívan semmi sem változott, nem csoda, hogy továbbra is veszteséges a reptér üzemeltetése.

Érkezésünket ködös, szeles Koppenhága fogadta. Megkerestük bőröndünket a reptér jól kitáblázott labirintusa alapján, majd pedig beszereztük a városba szóló vonatjegyeket. Oda-vissza útra ez 126 dán korona 2 felnőtt részére. Természetesen a gyerekek 12 év alatt ingyenesen utazhatnak. A vasút egy igazi élmény. Nincs zaj, rázkódás csak hangtalan siklás és mosolygó személyzet.

A szállodánk a vasúti főpályaudvartól 10 percre található Marriott volt ezúttal. Akciósan 242 euró a két éjszakára. A város 10 legjobb kilátású szállodája között tartják számon. Öt csillagos szálloda lévén igen magas fokon ellenőrzött benne minden. Pl.: a minibárban valamit megmozdítasz néhány másodpercre azt már a recepció a beépített érzékelők segítségével regisztrálja. Szóval a bejelentkezés és szobafoglalás után nyakunkba vettük a várost. A városházától indulva végigjártuk a látnivalókat a kis hableány szobráig. Stroget utca, Nyhavn, Andersen házak,  Amalienborg tér, ortodox templom, márvány templom, opera, Kastelet, Rosenborg palota, egyetem, zsinagóga, katedrális... Meglehetősen tartalmas nap volt... Az este folyamán útban hazafelé beszereztük másnapra a vonatjegyeinket Malmőbe. Két felnőtt jegy 256 dán korona, gyerekjegyet itt sem kell váltani, de ráírják a jegyre, hogy gyermek is utazik.

Reggel kisétáltunk a vonathoz és egy újabb csendes siklás élményével gazdagodva eljutottunk Malmőbe. Nagyon látványos a hídon való átkelés. Megérkezésünkkel egy időben kezdett ébredezni a város is. Az utcák kezdek megtelni járókelőkkel, a reggeliző helyek és kávézók pedig vendégekkel. A reggeli hideg időben nagyon jól esett a forró kávé és csokoládé. Láss csodát a forrócsokit nem vízzel készítik...

Megnéztük a St. Petri templomot, városházát, számos szobrot és más helyben jelentős épületet, a reggeli virágpiacot... A szeles idő mellett Svédországban napsütéssel is találkoztunk... A sétánk alatt találtunk egy Systembolaget nevű alkoholt árusító üzletet is, ahol beszereztünk néhány sört és egy üveg jellegzetesen svéd ital, a glögg-öt.  A svédországi napot egy forgókerekezés zárta, mely kitűnő rálátást adott a városra, öbölre és a Turning Torso nevű csavart épületre is... Ezt követően a Koppenhágába való visszaérkezésünkkor sétáltunk még a városban egy kicsit.

Az utolsó napot igyekeztünk lazábban eltölteni, bejártuk a parlament környékét, fekerestük a H. C. Andresen múzeumot, és a Tycho Brahe panoptikumot, kávézgattunk, forró csokival melegítettünk magunkat, illetve Koppenhágát is megnéztük az óriás forgókerékből...

Ezt követően a szállodánk csomagmegőrzőjéből felvettük csomagjainkat és kivonatoztunk a reptérre. Az esti visszaút és az azt követő vezetés után hajnali 1.30-kor megfáradva, de élményekkel teli megérkeztünk Szegedre. -Üdv. JPG"

Szólj hozzá!

Címkék: koppenhága


A bejegyzés trackback címe:

https://belabarna.blog.hu/api/trackback/id/tr181540899

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása