Csámborgó

a héten minden reggel évára ébredtünk.

firkálok itten a netre, hogy velencei-tó, meg zirc, de a kirándulások után csobbanás is volt, meg kajakozás, meg lángostejfel, na jah, meg közben meló ezerrel, de élvezni kell a vizet, meg a zenét is. mai zeneajánló: kaukázus balaton című száma.

"Valóság az egész
félkész vagy merész
legyél jó
az olyan nekem való
példa kell
koppintok valakitől
jointok jönnek flashek mennek
de maradjatok az utakon

A tavon magába hallgat Kispált
aszongya világra viszlát
Lovasi se tudja, miről van itt szó
ki tudja, ki gondolja
ki ne mondja nekem Balaton
Balaton

Hajók a vízbe'
mondom, hogy mér' ne lenne úgy a kezem
mint aki csuriba firkál szlogeneket a netre
felkúszik este, marad is rajta, marad a tavon

Balaton, régi nyarakon

Valóság az egész
félkész vagy merész
legyél jó
az olyan nekem való
példa kell
koppintok valakitől
jointok jönnek flashek mennek
de maradjatok, nyugalom. Bal-bal-bal-balaton

A tavon. Hajók a vízbe'
mondom hogy mér' ne lenne úgy a kezem
mint aki csuriba firkál szlogeneket a netre
felkúszik este
mindenki marad, Balaton"
 

bakonybélben üdülnek barátaink, mi alsóörsön, így az egyik közös találkozási pont zirc városa volt, ott töltöttük a csütörtök délelőttöt. megnéztük a ciszterci apátságot, a bakonyi természettudományi múzeumot (ott egy mammutcsontvázat is, lásd jégkorszak 3), kávéztunk egyet, megnéztük a kéktúrás emlékművet és a 0 kilométerkőt is, meg persze tisztelegtünk a nagy utazó, reguly antal emléke előtt is szülőházába való bekukkantással.

a kedd kemény volt, hajnal öttől képeket töltöttem egy szájtra, majd egész napos fotózásra indultunk monával, körbe a velencei-tavon. az útvonalunk: dinnyés-agárd-gárdony-kápolnásnyék-velence-sukoró-pákozd volt. jártunk a bence-hegyen és a mészeg-hegyen is, meg két irodalmi múzeumban (gárdonyi agárdi, vörösmarty káplnásnyéki szülőházában), de a leghangulatosabb vörösmarty mihály egykori présháza volt.

a hétfői nap második túrája is a velencei-hegységbe vezetett. mint arra két kommentelő (gabesas és jjpjj) is gyorsan rájött a "Mennyire ismered Magyarországot?" posztban. és nagyon közel is jártak a megfejtéshez, de sajnos még enyém a galagonya (ma estig még elfogadok próbálkozásokat). szóval innen utunk pákozdra vezetett, az ingókövekhez ruccantunk ki egy sétúrára, és megmutattam azt a követ is gyermekeimnek, apumnak, meg feleségemnek is, amely kő évtizedekig a gimis földrajzkönyv címlapját díszítette. (a képen nem a kocka, hanem a közeli pogány-kő látható)

zarándoklatot tettem tegnap velencébe, molla szadik sírjához. mivel sokan nem tudják ki ő, nézzük pár sorban hogy kiről is van szó: "a világszerte ismert magyar Kelet-kutató, nyelvtudós és író, Vámbéry Ármin keleti utazásából, az Aral-tó mellől Magyarországra hozott egy fiatal tatár-üzbég mollát (mohamedán szerzetesjelöltet), aki Mollah Iszhak, Molla Szadik, Csagatai Izsák néven haláláig Magyarországon élt, és a Magyar Tudományos Akadémia Könyvtárában lett altiszt, egyszersmind Vámbéry professzor mellett inaskodott. A Fejér megyei Velence falu temetőjében álló sírköve előtt száztíz éve tisztelegnek a látogatók és a zarándokok. Csak Gül Baba és II. Szulejmán magyarországi emlékhelyének látogatottsága hasonlítható az övéhez. Csagatai Izsák íróként is ismert: üzbégre fordította Arany Jánosnak Rege a csodaszarvasról című versét (Adsájib szujgunnun hikájeti), üzbég mesét közölt magyarul, közreműködött mint „nyelvi referencia”, mint Élő Szótár csagatáj-török szövegkiadások és tanulmányok létrejöttében. „Vámbéry és tatárja” összetartoztak, legendáriumuk máig élő, számos anekdota keletkezett róluk". (forrás: www.kalligram.com)

ma egy olyan falu olyan hegyére túráztam, ahová eddig még nem, pedig elég sok zugát ösmerem az országnak. szóval ma egy nagyon kicsi, de annál hangulatosabb sziklaszorosban jártam. ha valaki elküldi nekem kommentben a falu nevét, ahol a képen látható sziklaszoros van, annak felajánlok egy csomag finom cukrozott bio-galagonyát! szóval, kommentre fel, a rossz megfejtéseket sem nevetem ki:)

akik ismernek, tudják, hogy ha nem nagyon muszáj nem teszem be a lábam butapestre. most a szugló utcában be kellett szerezzek egy wales térképet (jövő héten oda repülünk), de a legfőbb indok az volt, hogy npo barátnőnk új albérletbe költözött, s be kellett kávézzuk az új kecót. a kávéfőző mondjuk összetört, de sabaj, hozott nekünk petra coctát, az még ízibb, illetve ízűbb volt. s a kecó is jó:)

mikorakkor? hájakabkor. no, ez azt jelenti, hogy ekkor van az adácsi búcsú. azaz ma, jakab napjának közelében. mámma. a lánchinta itt sergő, az árusok búcsúsok, a dinnye gyinnye, s még sorolhatnám, de nem a mátraaljai-palócról szeretnék nyelvészeti tanulmányt írni, csak arról, hogy eljöttünk ebbe a búcsúba. eljöttünk, mer fellépett itt lányunk és fiunk is, a sárospataki táncművészeti iskola tanulójaként. ez egy kicsit bonyolult, mint szinte minden közép-európa keleti felén. úgyhogy nem is magyarázom. mondjuk a búcsú is bonyolult műfaj, a gőzkieresztéstől a smúzoláson át mindenről szól, bár régen volt már jó kis késelés, mint annak idején :)))) s biz az is régen volt, hogy céllövöldében elállított, bumeráng-alakú légpuskával lőttünk valami nagyon-nagy értékűre. amit a céllövöldés tag mondjuk 5 (öt!) hurkapálcára tett, biztos ami biztos alapon szórakoztatásunk céljából. "finom utalásféleképpen". hogy bizaz drága portéka, véletlenül nem lelőhető. szóval volt céllövölde, és ami meglepő, volt dodzsem is. gyerekkoromban bezzeg sose. igazságtalan a világ, vagy talán azt jelenti a dodzsem megjelenése, hogy mégisvan fejlődés? merakkor jóvan:). és lehet ebben a fejlődés dologban valami, mer gyerekkoromból nem emlékszem hastáncosokra. mosmeg legalább két csoport is ringatta csípejét. palóc hastáncosok. ja, aztat is mettuttam, hogy görgey is volt adácson, mondjuk nem jakabkor, azaz nem búcsúba volt itt, de volt. no mindegy, ez bonyolult:) a lényeg még az, hogy sopronból/fertőrákosról egerbe tartó barátaink is beugrottak a búcsúba, ami biz jól esett. köszönet nekik érte innen is. amúgy meg éljenek az adácsi/sárospataki táncosok, két képpel tisztelgek előttük. meg a betanítójuknak is respekt:)

tájoló, térkép, illetve túraszandál bepakolva, bő egy hétre átteszem székhelyem a balatonra. túrák a balaton-felvidéken, majd utána csobbanás a tóban, ideális állapot a léthez. közben találkozások barátokkal, akik szintén a tó körül lebzselnek, van aki kicsit messzebb bakonybélben, van ki ábrahámhegyen, van ki hévízen, van ki veszprémben és a művészetek völgyében, velük is mind megbeszélve, hogy összefutunk valahogy balaton-felvidéki csámborgásaink során.

a balatonhoz egy kis zeneajánló a vidámpark zenekartól:

https://www.youtube.com/watch?v=LpXU-RGd5yo

szóval azt hallom, hogy már nem divat a "felül semmi" a francia strandokon, és hogy prűdebbek lettek a franciák. legalábbis ezt írta szerdai számában a le parisien című francia lap. nos, pontosan egy évvel ezelőtt egy hetet töltöttem a francia riviérán, de azért elég sok felül semmi hölgy aszalódott a napon. ez persze jóval kevesebb a kb. egy évtizeddel ezelőttihez képest. de az elmúlt három évben elég sok tengerparton megfordultam (francia, olasz, görög, máltai, román, bolgár, horvát, szlovén, montenegrói, tunéziai, egyiptomi), s mindenhol monokiniztek azért jócskán, még a valóban prüd máltán és tunéziában is. a parisien egyébként azt írta még: a "felül semmi" már nem divat, különösen a fiatalabb nők mondtak le a monokinizésről.  A nők már nem érzik szükségesnek annak bizonyítását, hogy jól érzik magukat a bőrükben. Néhány évvel ezelőtt a csupasz strandélet még a szabadság kifejezése volt, ma már azonban inkább csak a negyvenes hölgyek mutatkoznak bikinifelső nélkül - írja a Le Parisien. Manapság a strandokon napozó francia nők alig két százaléka mutatkozik "felül semmiben". nos, a lap hozzáállása enyhén pejoratív a negyvenes nőkhöz, de valóban, abban talán igaza van, hogy a 20-as korosztály jóval prűdebb mostanság. és persze a nyugat is prűdebb kicsit, érdekes módon a legtöbb monokinizőt életemben a román tengerparton láttam, horvátországot nem számítva (a következő, saját képek is ott készültek, horvátországban és romániában). magyarországról nem nagyon tudok nyilatkozni, de ha valakinek van tapasztalata, kommenteljen. meg arról is, hogy szerinte divat-e még a monokini?

nem akarok én itt gasztroblogot nyitni, csak éppen megemlíteném, hogy tegnap este eger belvárosában a következő étket ettem: "Vaslapon sült mangalicabordák szalonnás kelkáposztával rösti karikákkal, zöldborsmártással". mit mondjak, finom volt. aki ki akarja próbálni, annak itt az elérhetőség:

http://www.senatorhaz.hu/etlap/11

egerszalók termálfürdőjébe tettünk egy nagy látogatást anettékkel és az összes gyerekkel. nem olcsó mulatság, majdnem 25 ezer forint volt a két család belépője. nem akarom fikázni az egészet, mert egynek jó volt, különösen a gyerekek élvezték, nade ők milyen vizet nem élveznek? de nem vágyunk vissza, nincs egy fa, egy árnyékdarab sem, a mésztufadomb eltörpül a még mindig csak szerkezetkész szálloda mellett, felvonulási terep hangulatú egy kicsit az egész, stb, stb.. azért néhány kép álljon itt drága fürdőzésünkről:

egy hír hétfőről: "Harmadik hete nincs változás a magyarországi mozilátogatottsági lista élén: még mindig a Jégkorszak 3 áll az első helyen, amely ezen a hétvégén 56 776 újabb nézőt gyűjtött, és összesen már 381 825 látogatóval büszkélkedhet." - na, kedden kettővel több látogatója lett, bori és boldi ugyanis megnézte az egri pláza mozijában a filmet. ez azért érdemel blogbejegyzést, ugyanis most ültek be először gyermekeink egyedül moziterembe :)

alföldi barátaink látogattak meg minket hétfőn (július 20-án). borozgatás, kerti parti, beszámolók különböző utazásainkról. anették is nagy csámborgók, nemrég jöttek haza barcelónából, de sokfelé jártak már a világban, pl. a hawai szigeteken, de indonéziában (bali) is időztek, anett pedig keresztülszelte autóval az USÁ-t, ilyenek :)

bergamo jó város, csak nehéz 50 euró alatt aludni. illetve nem nehéz, mert meg lehet oldani. egy éjszaka ostello után (erre futotta) a másodikat a reptéren aludtuk. közben azért megnéztük a felsővárost is (a híreset), de az alsó jobban tetszett, élőbb volt, pezsgőbb, ja, élhetőbb. bergamóról most egyebet nem mondanék, csak annyit, hogy ott már pénteken jött a vihar, a pilóta pedig egy éles kanyarral délnek vette az irányt, így nem a rövid alpesi úton, hanem velence és az isztria fölött szállva kerültük ki a vihart. nem volt turbulencia.

és olasz-svájci utunk végére egy elmaradhatatlan szóvicc: hogy hívják az olasz robogós csajokat? - Vespa-szüzek :))))

napersze, csomó minden idegesít svájcban. túlkocka, túlszervezett, stb. de ugyanakkor azért sok szerethető is van benne. anélkül, hogy közhelyszámlálásba kezdenék, szeretem például parasztosságát. hogy pár frank apróért az elegáns lugánó főterén lehet puliszkát (polentát) kapni, hogy nem szégyellik, hogy ők állatot is tartanak, szeretem vonatjaikat, azt, hogy... és persze a természet: tavak, hegyek, erdők, fák, hegyek, pálmák. ez utóbbik ticino kantonban, ahol négy túranap alatt qrvasokat gyalogolva kilométernyi szinteket barangoltunk be a kopár hegyektől a zöldellő pálmafás tópartokig, és igen, szeretem azt, hogy találtam egy olasz-svájci falut, ami 30 évvel ezelőtti szülőfalumra emlékeztetett szieszta idején, ahol csak a kisboltban beszélget két eladó, aki semmilyen idegen nyelvet nem beszél, és a laktózérzékeny élénken tiltakozik a milyen sajtot ajánl kérdésre, errre odahív egy mélybarna csajt, aki a helyi sajtot találja persze a legjobbnak, ő ezt szereti na. szeretem svájcban azt, hogy a tilsiti sajt mellé el tudok majszolni egy cseresznyelikőrös-marcipános lindt csokit, s még magammal is elhitetem, hogy ez talál. napersze, teszvesz-országban hajóztunk is a lugánói tavon. ja és a lugánói tó partján simán leszólított két argentin piszi. naéspersze söröztünk is svájcban, szentgalleni lövőset, hogy a magyarok nyilaitól ments meg uram minket. napersze.

az előző posztban az olaszország könyvek balfszsgáról értekeztem. nos, folytatva a sort, a már említett lecco városát egyik sem ajánlja. szerintem beléndeket ettek az írói, s elment a maradék józan eszük. én egy 1960-as ff fotót láttam leccóról, akkor döntöttem el, hogy nem az agyonfavorizált como város környékét barangoljuk be, hanem bizony megkeressük azt a helyet, ahonnan az a kép készült. nos, megtaláltuk. akár élni is lehetne ott. node eljöttünk, mert essera per la strada e la felicitá :)

amikor nem a hegyekben, 1300-1700 között túráztunk, és nem a tóparti falvakat jártuk, akkor a kettő közötti sávban, mediterrán ligetekben túrázgattunk, olivaligetekben, kabócák dalát hallgatva, s rá-rápillantva a cómói-tóra. (apropó: nem szabad hinni egyetlen magyarul megjelent olaszország könyvnek sem a cómói-tó kapcsán. ugyanis a nyugati part villáit ajánlják folyton folyvást. meg hogy az a szép part. lópikula fszát. a keleti sokkal szebb, települések és hegyek tekintetében is. vagy az alábbi 3 kép csúnya????

vannak helyek, amelyek. na. értitek. jók. a címben felsoroltak közül az összes tóparti helyet becsámborogtuk, sőt még többet is, fiumelattét a címből kihagytam. de az összes közül varenna a legtutibb. vízparti, fantasztikus hangulatú, van egy vár a tetején, olivaligetek, hegyek, szóval egy utópisztikus terepasztal falucska, többször is bejártuk. naná, hogy illyztünk is ottan. ültünk, üldögéltük, s nem hittük el, hogy amit látunk az tényleg van :))))

öt napig jártuk a cómói-tó környéki hegyeket, de természetesen hajóztunk is a tavon. na jah, persze hogy szép volt.

a lecco környéki hegyek egyik legszebbike a fűrészesnek is nevezett resegone, mely hegyen manzoni világhírű regénye, a jegyesek játszódik. (a világhírről mondjuk annyit, hogy nem találkoztam még emberrel, aki olvasta volna, viszont meglepetésemre itthon a házikönyvtárban megtaláltam:). szóval a jegyesek hegyén, a resegónén is túrázgattunk rendületlenül, de legalább 5 cikkkezdeményhez gyűjtöttem rengeteg adatot, fotóztam, stb, stb, élveztük az olasz-alpok ösvényeit

tópart, hegy, campanile, kávézók, sétálóutca, élhetőség, turistanélküliség - ezek jellemzik lecco városát, melyről hál istennek a turista-köztudat még nem sokat tud. pedig eszményi város, az alpok itt találkozik a mediterránummal, hegy a vízzel... a tíz nap utazás után ez lett az egyik kedvenc városunk, most csak két kép lecco tópartjáról, az egyik olvasós, másik ölelős

az alábbi kép a lecco városától északra lévő abbadia lariana nevű kis faluban készült, ezt tettük meg az első 5 napban székhelyül. lehet irigykedni, hogy minden nap a comoi-tó partján, a képen látható fák alatt ülve reggeliztünk és vacsoráztunk. eszményi hely :) de azért azt se felejtsük el, hogy a repjegyünk fejenként és odavissza, illetékekkel együtt nem volt 9 ezer forint sem, költőpénzünk annyi volt csak hogy olykor az üres olivás kenyér mellé csak akciós füge jutott, a sátorban a földön aludtunk, mert még polifom sem fért a poggyásszunkba, naponta 7-8-9 órákat gyalogoltunk, és 10 nap alatt csak két kávét ittam :) szóval igazi nosztalgia-hátizsákos trip volt ez, de nem kell sajnálni, mi akartuk ezt, csórón, pénz nélkül begyalogolni az északolasz és svájci tavak vidékét. viszont csórón is megérte én azt mondom, már csak emiatt a reggelizőhely miatt is :))

szóval szerda (július 8) reggel hatkor felszállt a gépünk ferihegyről, s a pilóta közlése szerint tata, fertőszentmiklós, graz, bolzano útvonalon elrepültünk a havas csúcsokkal ékített alpok felett az északolasz bergamo városába, s innen megkezdtük tíznapos vonatos-buszos-gyaloglós egyszálhátizsákos trotterkedésünket olaszországban és svájcban.